“Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért…” (Ézs 55,1)

Biztosan örülünk, ha olyan embereket ismerhetünk meg, akik már mielőtt velünk találkoztak, elkötelezettek voltak, és nemcsak együtt akartak járni valahova a többiekkel, hanem vizsgálták, hogy mi a helyes, és amit annak találtak, azt következetesen tenni is akarták. A döntés Jézus követése mellett nem jöhet létre érzelmi felindulás hatására, hanem racionális érveken kell alapulnia.

Gyakran kellett szomorúan tapasztalnunk, hogy valaki kezdetben nagyon lelkes volt, de ez az érzelmi túlcsordulás nem volt alap a kereszténnyé váláshoz, és így nem válhatott Jézus követőjévé. Ezt Jézus is mondja a Mt 13,20k-ben:

“Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik.”

Az első pillanatban történő fellelkesülés nem alap. Aki nem keresi valóban az igazságot, semmit sem fog találni a gyülekezetben, ami őt tartósan itt tartja. Nem tudunk tartós alapot adni neki, mert nem akar az örök élet forrásából inni, amit mi Krisztusban találtunk meg.

Kluge tudja, hogy “hogy a legtöbb tag úgy nyilatkozik, hogy a kapcsolatba kerülés előtt nagyon kereste az élet értelmét.” Mivel Kluge a “legtöbb taggal” soha egyetlen szót sem váltott, meglepő, hogy ezt honnan tudja. Az mindenesetre igaz, hogy keresni kell ahhoz, hogy találjunk. A népegyházak legtöbb tagja a bölcsőtől a ravatalig tag anélkül, hogy valaha is igazán keresett volna. Ez a gyülekezetfogalom biztosan távol áll tőlünk.

“A bensőség utáni igény”, amelyet Kluge érdeklődő beszélgetőpartnereinknél és fiatal testvéreinknél megállapít, semmiképp sem hiba. Mindig jó, ha az ember a lényegesre koncentrál, és mindent alaposan átgondol, ha Istent állítja élete középpontjába. Mégis megvan a befelé fordulás veszélye is, amely a közösségi élet kihívásában ellensúlyt talál. Kluge ábrázolása azonban nagyon egyoldalú. Alig ismer minket, mégis azt akarja megállapítani, hogy milyen embertípusok vagyunk. Nincsen tipikus keresztény személyiség-struktúra. Különböző emberek vagyunk: befelé fordulók, nyitottak, magánzók, és olyanok, akik hozzá vannak szokva a társasági élethez. Isten tart össze minket, és segít nekünk, hogy az Ő képmására formálódjunk. Nem úgy, hogy elveszítsük személyiségünket, hanem, hogy személyiségünk mélyüljön.

Hogy mennyire “radikális” a változás, ami a gyülekezet megismerése által végbemegy, az nagy mértékben az érintett előéletétől függ. Néhányak számára az élet a gyülekezetben csak a már korábban elkezdett keresztény élet következetes folytatása. Mások számára az a hatás, ami a testvérek által érte őket az első találkozás volt a kereszténységgel, és mi vezethettük őket hitre.

A “Tagtoborzás majdnem kizárólag fiatalok és fiatal felnőttek között” című részhez:

Nem csoda, hogy emberek olyan korban, amelyben amúgy is kilépnek az életbe, Jézus követése mellett döntenek. Fiatalon az ember egyszerűen még rugalmasabb. De olykor megtörténik az a “csoda” is, hogy idősebb emberek is Istenhez fordulnak. Az életkortól függetlenül minden emberért igyekszünk, hiszen Isten minden embert hívni akar.