“hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned” (Jn 17,21)

 “…igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.” (Ef 4,3-6)

Csak egy gyülekezet van. Krisztus teste nincs részekre osztva (vö.1 Kor 1,13). Bibliaellenes gondolkodás az, hogy különböző keresztény gyülekezetek létezhetnek különböző tanításokkal. Ezért már maga a kérdés: “milyen a viszonyuk más keresztény gyülekezetekhez?” tagadása a gyülekezet egységére vonatkozó bibliai tanításnak.

Ha az Újszövetségben a “gyülekezet” szó többes számban áll, akkor az egy gyülekezet különböző helyi gyülekezeteiről van szó. Ahogyan a bevezetőben (II.) említettük, soha nem akartunk “saját” gyülekezetet alapítani, és soha nem is tettük ezt. Ha találtunk volna egy olyan közösséget, amely megérdemli az “Isten gyülekezete” nevet, azonnal csatlakoztunk volna hozzá. Megtagadtuk volna Istent, ha ezt nem tettük volna meg.

Nem igaz, hogy “minden egyház és hitközösség keresztény voltát (pontosabban inkább egyház voltát) elvitatjuk”. Csak a számunkra ismert “egyházak”-ról mondhatjuk, hogy nem felelnek meg az újszövetségi egyház fogalmának.

Tudjuk azonban, hogy az “egyházakban” is vannak keresztények, és jó néhány testvér keresztény volt olyan szervezetek kötelékeiben, amelyek Isten előtt nem gyülekezetek.

Azt, hogy az “egyházak” tanításukban és gyakorlatukban az első gyülekezetektől eltérnek, saját képviselőik sem hallgatják el. Miért nevezzük őket akkor keresztény gyülekezeteknek?

Ami a Biblia szerint nem egyház, azt mi sem nevezhetjük annak.

Ebben az összefüggésben fontos utalni arra, hogy a búza és a konkoly példázatának (Mt 13,24-30.36-42) Origenész óta képviselt értelmezése is oda vezet, hogy az “egyházak” magukat azonosítják a “világgal”. A példázatot úgy értelmezik, hogy az egyházban meg kell tűrni a bűnösöket, az egyházban jónak és rossznak is kell lennie, és hogy az egyház végső soron mindig kevert társaság (corpus mixtum Augustinusnál). Jézus azonban ezt mondta: “A szántóföld pedig a világ.” (Mt 3,38a)

Jézus ebben a példázatban nem a gyülekezetről beszélt. Ellene mondott a zsidó várakozásnak, miszerint a gonoszok (a gyakran politikailag elképzelt) Isten országának közelgő megjelenésekor kiirtatnak. A világban a szétválasztás csak az idők végén következik be. A gyülekezetben azonban már most. Aki ezt a példázatot a gyülekezetre vonatkoztatja, az a világgal azonosítja azt, amit ma “egyháznak” és “gyülekezetnek” neveznek. És ebben igaza van.

Ha Kluge kritizálja azt, ahogy mi az “egyházakat” jellemezzük, akkor arra kellene gondolnia, hogy az ő szervezete még ma sem tekinti a reformáció során keletkezett “egyházakat” teljes értelemben egyháznak. 2000-ben a “Hittudományi Kongregáció” (die “Kongregation für die Glaubenslehre”) a következőt jelentette ki:

“Azok a közösségek ellenben, amelyek az érvényes püspökséget és az eucharisztikus misztérium eredeti, teljes valóságát nem tartották meg, tulajdonképpen nem egyházak.” (Magyarázat “Dominus Iesus” 17 – saját fordításban)

Ezen felül ez a “katolikus egyház” másokat, akikkel most meghitt ökumenikus együttműködésben áll, évszázadokon át eretneknek, tévtanítónak tartott, és ha csak tehette, erőszakkal is üldözött. Ezen az alapon a nácizmussal való összehasonlítás, amely bizonyára az emberi gonoszság egyik tetőpontja volt, teljesen jogos. De amíg a barna fenevadak garázdálkodását néhány év alatt meg lehetett állítani, a katolikus “egyház” évszázadokon át gyilkolt meg áratlan embereket Jézus nevében. A katolikus terror nem volt olyan intenzív, mint a náci, de lényegesen tovább tartott.

Érdemes megemlíteni ebben az összefüggésben, hogy a katolikus szervezet legalábbis Németországban és Ausztriában jó néhányszor behízelegte magát a náci kormánynál. Így az Anschluss-t (Ausztria hozzácsatolását a nemzetiszocialista Németországhoz) MINDEN osztrák püspök lelkesen üdvözölte, és a (Ver-) “Führer”-t [Verführer = félrevezető; Führer = vezér (ném.)] “Heil Hitler” kiáltással köszöntötték. Néhány kritikus szellem, mint például Franz Jägerstätter, aki Hitler gyilkos csapataival nem akart háborúba vonulni, nem kapott támogatást az igazságtalan háború elutasításában (ami biztos Isten akarata volt), hanem ellenkezőleg: a püspök megpróbálta rábeszélni Jägerstättert, hogy alkalmazkodjon Isten ellenségeihez. Ma természetesen mártírnak tekintik (mert az állítólag Istentől választott pásztornak nem engedelmeskedett).

A Mt 7,1-gyel kapcsolatban már állást foglaltunk.