Megjegyzések “Steven Hassan: Kitörés a szekták bűvöletéből” című könyvéhez

Mivel Kluge Hassan könyvére hivatkozik, engedtessék meg néhány megjegyzés a könyvhöz, s különösképpen a “tudatkontrollról” szóló leírásához.

Maga a szerző tagja volt a közismerten “Mun” szektának nevezett “Egyesítő egyháznak”. Több év eltelte után kikerül onnan, s ettől kezdve óv tőle s a hasonló szektáktól, és ebből a tevékenységből valószínűleg egész jól megél. (Saját beismerése szerint [a német kiadásban 241-242. old.] szektaelhagyó tanácsadóként napi honoráriuma a nyolcvanas évek Amerikájában 250 és 1000 dollár között mozgott. Egy normális beavatkozásra átlagosan 2000-5000 dollárt számított fel.)

Zsidó gyökerekkel rendelkezik, a kereszténység felé való odafordulásáról nincs semmilyen tudomásunk. Ő csak a pszichológiai problematikával foglalkozik. A tanítási tartalmak számára irrelevánsak. Ez egy vallásos csoportosulás megítélésekor nyílván problematikus, hiszen épp a tanítás a lényeges pont annak megítélésében, hogy egy csoport valóban az Újszövetség alapjain áll-e vagy sem.

Üdvözlendő, hogy a szerző számára mennyire fontos az emberi szabadság mindenféle manipulációtól való megóvása. E törekvést mi csak helyeselni tudjuk. Elutasítjuk a pszichológiai manipuláció mindenféle formáját, történjék az hipnózis vagy csoportdinamika által. Pszichológiával lehet talán valakit egy szektához kötni. Isten közössége pszichológia révén nem maradhatna fönn.

Nem osztjuk Hassannak az emberről alkotott azon nézetét, miszerint az ember szinte képtelen önmagát megvédeni tévtanítók manipulációitól. Hisszük, hogy Isten úgy teremtette az embert, hogy nem eshet tehetetlenül tévtanítók csapdájába.

Jézus ezt mondja: “…mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” (Jn 18,37b)

Ezért nem kell egy igazságszerető embernek semmiféle tévtanítótól félnie, amíg az igazságot keresi.

Néha-néha nekünk is volt kapcsolatunk az “Egyesítő egyház” tagjaival. A velünk való nyílt beszélgetések során mindig a tanításról volt szó. Világos bibliai érveléssel szemben végül semmit sem tudtak fölhozni. Nem próbáltak különösebben pszichológiai trükköket bevetni. Valószínűleg látták, hogy olyan emberek esetében, akik az igazság elkötelezettjei, ezek nem hatnak.

Hassan könyve az “Egyesítő egyház” módszereit illetően nagyon tanulságos lehet. Kluge úr azonban e könyvet egy keresztény gyülekezet megítélésére használja föl, s azzal rágalmaz meg bennünket, hogy mi is ugyanolyan módszerekkel dolgozunk. Ugyanakkor már saját írásából kiderül, hogy a “Mun” követőivel való összehasonlítás legalább néhány döntő pontban teljesen helytelen.

Hassan ezt írja: “Mivel minden totalitárius szekta azt hiszi, hogy a cél szentesíti az eszközt, ezért úgy vélik: a törvény fölött állnak. Mindaddig, míg meg vannak győződve arról, hogy amit tesznek, ’helyes’ és ’igazságos’, sokaknak közülük nincs semmiféle aggálya, hogy célját hazugság által, lopással, csalással és a szellemi manipuláció etikátlan praktikáival érje el. Az emberi szabadságjogokat, amelyekért síkra szállnak, lábbal tiporják. Mit sem sejtő embereket tesznek rabszolgává.”

Mi efféle praktikákkal csak az elismert egyházakhoz tartozó ellenfeleinknél találkoztunk. Ha valaki közöttünk csak javasolna is ilyen praktikát, nem lenne többé helye a gyülekezetben.

“A cél szentesíti az eszközt” alapelv abszolút ellentmondásban áll a Bibliával:

“Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, hogy a jó következzék belőle! Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet! (Róma 3,8)

Ami pedig a hazugságot illeti, Kluge úr is elismeri rólunk:

“Ezen ellenségkép ellenére mégsem lehet arra számítani náluk, hogy az embert közvetlenül becsapják. A szekta tagjai valószínűleg előbb megtagadják a válaszadást, mintsem hogy hazugság által kerüljenek ki egy nehéz helyzetből.”

Az Apostolok cselekedete 5. fejezetének 1-11. verséből látjuk, mennyire elítéli Isten a hazugságot.

Jel 22,15: “Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot.”

A nagy “egyházakkal” ellentétben, Isten gyülekezetében a hazugoknak nincs helyük.

Kluge úr azt is elismeri, hogy nálunk más “szekta-ismertetőjegyek”, mint amilyenek a következők is, hiányoznak:

— a vezető központi jelentősége

— pénzgyűjtés a vezető számára s a tagok ebből következő kifosztása

— a világot behálózó impérium (beleértve a gazdaságit is) a maga fedő- és álszervezeteivel.

Még ha felületes ismeretekkel rendelkezik is gyülekezetünkről, tudnia kellene, hogy Hassan következő mondata ránk nézve nem igaz:

“Tudomásom szerint fogyatékosságban szenvedő szektatag nem található köztük, mert a velük való törődés időbe, pénzbe és fáradságba kerül. Destruktív szektákban nincs szociális öntudat.” (88. oldal)

Isten szeretetét mi mindenkinek fölajánljuk, akivel találkozunk, s vannak közöttünk is különböző testi fogyatékosságban szenvedő testvérek, akiknek hálásak vagyunk a közösség építésében való értékes részvételükért. Mi Jézust követjük, nem pedig a qumráni közösséget, amely a vakokat és bénákat nem fogadta be.

Még néhány megjegyzés a “tudatkontroll” Hassan által fölsorolt négy összetevőjéhez:

a) Magatartáskontroll

“Magatartáskontroll alatt az individuum pszichés realitásának rendezettségét értjük… hogy hol él, hogyan öltözködik, mit eszik, mennyit alszik, de a munka, a rituálék és az egyéb tevékenységek is, melyeket űz, ide tartoznak. A magatartáskontroll ezen szükséges volta az oka annak, ami miatt a legtöbb szekta nagyon szigorú szabályzatot ír elő. (…) A szekta tagjának a nap minden órájáról számot kell adnia. (…) A parancsok, utasítások végrehajtási menete általában szigorú hierarchikus rendben történik: a szekta vezetőjétől kiindulva helyettesein keresztül az alacsonyabb vezetőkön át egész a hierarchia aljáig…” ( 102-103. old.)

Mi a legszigorúbban elutasítunk minden öltözködésre és étkezésre vonatkozó előírást. Az alvás is az egyéni szükségletektől függ. A szertartások teljesen idegenek tőlünk. Nálunk nincs hierarchia, s ezért “parancsvégrehajtási láncolat” sincs.

Azok közül azonban, amiket Hassan e pontban felsorol, sok minden megtalálható katolikus rendek szabályzataiban, de itt most nincs helye a részletes bizonyításnak.

b) Gondolatkontroll

“A gondolatkontroll … azt jelenti, hogy a tagokba olyan alaposan beletáplálják a tanítást, hogy azok teljesen magukévá teszik a csoport dogmatikáját, elfogadnak egy új nyelvi rendszert és gondolatmegállító technikákat alkalmaznak, hogy a szellemükkel ’összpontosítani’ tudjanak. Ahhoz, hogy jó taggá válhasson valaki, meg kell tanulnia saját gondolati folyamatainak manipulálását. (…) Minden jó a szekta vezetőjében és a csoportban testesül meg, minden rossz pedig a külvilágban. (…) Jellemző módon minden totalitárius szektának megvan a maga sajátos nyelve, vagyis azok a speciális szavak és kifejezések, amelyek, a dogmatikájukban megszabott fogalmi tartalommal bírnak. (…) A bizonyára legközismertebb és leghatásosabb módszer a tagok gondolatainak ellenőrzésére a gondolatmegállító rituálék alkalmazására. (…) A különböző csoportok különféle gondolatmegállító technikákat alkalmaznak: koncentrált imádkozást, hangos vagy halk kántálást, meditálást, nyelveken szólást, éneklést vagy dúdolást. …”(105-107. oldal.)

Az valóban igaz, hogy mi a Biblia tanítását magunkévá tesszük, azáltal, hogy egyénenként is sokat olvassuk a Bibliát, s közösen is sokat beszélgetünk róla. Jóllehet azt minden magát kereszténynek nevező közösség vallja, hogy a Biblia olvasása csak pozitívan hathat az emberre. A Bibliát mi éppen értelmünkkel akarjuk vizsgálni, tanulmányozni, nem pedig értelmünk kikapcsolásával. Nem elvakult ismételgetésről van szó, hanem átgondolásról, mely felelősségteljes cselekvéshez vezet.

Az szintén igaz, hogy a bibliai nyelv a mi nyelvhasználatunkon is érződik. Azonban tudatosan nem akarunk semmiféle csoportnyelvet kialakítani.

A jót csakis Istenben s az ő Fiában, Jézus Krisztusban látjuk megtestesülni. Megváltott bűnösként egyre jobban akarunk az Ő tökéletességéhez közeledni, abban a tudatban, hogy e tökéletességet a földön sohasem fogjuk elérni.

Imádságunk nem gondolatmegállító technika, hanem személyes beszélgetés Istennel.  A szertartásos imádságnak minden formáját elvetjük. A nyelveken szólás Isten ajándéka volt az első keresztény nemzedék számára. Azokban a csoportokban, amelyekben ma használják, ez gyakran menekülést jelent az érzelmekbe.

Később épp az érzelmekbe menekülés ellentétét veti szemünkre Kluge: menekülést a realitásba. Racionalitás és gondolatmegállítás csak egy irracionális gondolati építményben férnek össze.

Hogyan küzdi le Kluge úr a rózsafüzér gondolatmegállító rituáléját saját szervezetében?

c) Érzelemkontroll

“Az érzelmek kontrollja … az egyén érzéseinek manipulálására és beszűkítésére irányul. A bűn és a félelem a két leglényegesebb eszköz az emberek kontroll alatt tartására. Alighanem a bűn a legfontosabb eszköze a nyomásgyakorlásnak, melynek célja konformizmus és engedelmesség elérése. (…) A lojalitás és az odaadás a legtöbbre becsült érzelem. … A tagok soha nem kritizálhatják a vezetőt, mindig csak önmagukat. Az emberek közötti kapcsolatokat sok csoportban teljes kontroll alatt tartják. (…) Sokszor szándékosan tartják az embereket belső kiegyensúlyozatlanságban: egyik pillanatban dicsérve, a másikban szidalmazva őket… A korábbi bűnök vagy rossz hozzáállás bevallása úgyszintén az érzelemkontroll óriási eszköze. A régi bűnöket természetesen … csak ritkán felejtik el vagy bocsátják meg. (…) Az érzelemkontroll leghatásosabb technikája irracionális félelmek keltése. … Az emberekben kialakítják, hogy pánikszerű reakcióik legyenek, ha a csoport elhagyására gondolnak: heves verejtékezés, erős szívdobogás. … A tanításba beavatott tag gyakorlatilag el se tudja képzelni, hogy a csoporton kívül biztonságban érezze magát. …” (107-109. oldal)

A bűn minden ember életében valóság. Ha nem tisztulunk meg a bűntől, az félelmekhez vezet, egyszerűen azért, mert a bűn elválaszt Istentől s az embertársaktól, s végül saját magunktól is elidegenít. Éppen ezért a megbocsátás s a bűntől és félelmektől való megszabadulás a kereszténység egyik lényeges pontja. A bűnt nem elfojtjuk, hanem bevalljuk s megbocsátunk egymásnak. Isten erejében megtapasztaljuk a szabadulást, s tiszta lelkiismerettel élhetünk. A testvéri intések nem a kontrollt szolgálják, hanem segítséget nyújtanak a bűntől való megszabaduláshoz. Tartozunk egymásnak azzal, hogy intsük egymást, függetlenül attól, hogy a bűnt elkövető egy hete vagy húsz éve van a gyülekezetben. A keresztény intés célja a jóban való állhatatosság és stabilitás elérése. A dicséret és a feddés kiegészítik egymást. Csak akkor válnak a pszichikai manipuláció eszközévé, ha a konkrét élethelyzettől elválnak, ha a dicséret az etikátlan cselekvés megerősítését, a feddés pedig a bűnösség érzésének bebeszélését szolgálja.

A keresztények azért vannak együtt, hogy egymást intsék és bátorítsák (1 Tessz 5,11). Szidalmazásoknak pedig Isten gyülekezetében amúgy sincs helye.

Isten gyülekezetében senki se tud tartósan csupán a félelemtől motiváltan megmaradni. Egyedül az Isten iránti szeretet az a motiváció, mely minket a gyülekezetben tart.

Nyilván vannak a Bibliában elbukástól való erős óvások. Az ihletett szerzőktől azonban elfogadhatjuk, hogy náluk nem arról van szó, amit Hassan érzelemkontrollnak nevez, hanem tényleges veszélyre való őszinte figyelmeztetésről. Ezért óvunk mi is az elbukástól, de mindig abban a tudatban, hogy mindenek előtt a szeretetet kell felébresztenünk a másikban.

d) Információkontroll

“Sok totalitárius szektában a tagok egyáltalán nem juthatnak hozzá semmiféle a szektától független újságokhoz, folyóiratokhoz, televízióhoz és rádióhoz. (…) Az információkontroll kiterjed az összes kapcsolatra.  A tagok nem beszélhetnek egymás között soha sem olyasmiről, amivel a vezetőt, a doktrínákat vagy a szervezetet kritizálnák. A tagoknak kölcsönösen meg kell figyelniük egymást…  Újonnan csatlakozottak nem beszélgethetnek egymással idősebb tag felügyelete nélkül… Az információellenőrzést e csoportokban azáltal is elérik, hogy az ’igazság’ különféle szintjeiről beszélnek.  A szektaideológiák külön a külvilágra s külön a bent lévőkre érvényes doktrínákból állnak…” (110-111. oldal.)

Gyülekezetünkben megtalálható a különböző csoportok és szervezetek irodalma. Nincs semmiféle korlátozás az irodalom olvasására vonatkozólag. Hogy egy keresztény erkölcstelen tartalmú folyóiratokat és könyveket kerül, az magától értetődő. A kritika nem tilos, hanem kívánatos, csak legyen építő. Közösségünk életében fontos szerepet szánunk a testvérek közötti személyes találkozásoknak, a hitben fiatalabb testvérek egymás közötti találkozásának is.

Mi csak egy igazságot ismerünk: ugyanazt osztjuk meg a közösségben egymással és a külvilággal is.

Hogy mi valójában az információkontroll, arról “szt.” Benedek regulájának föntebb említett szakaszában olvashatunk:

“Senki se merészeljen a kolostoron kívül látott vagy hallott dolgok közül másoknak bármit elmesélni, mert ezzel nagy károkat okoz. Ha ezt mégis meg merné tenni valaki, úgy vessék alá a szabályzatban megszabott büntetésnek. Ugyanaz a büntetés érje azt is, aki veszi a bátorságot a kolostor falainak elhagyására, vagy arra, hogy bárhova elmenjen, vagy, hogy valamit, akármilyen jelentéktelen dologról legyen is szó, az apát megbízása nélkül tegyen…” (Szent Benedek szabályzata 67. fejezet, fordítás németből: ”Regel des Hl. Benedictus”, 67. Kapitel, in: Die großen Ordensregeln S. 255.)

Minden olvasó ítélje meg maga, hol található itt a totalitárius rendszer.